MENÜ

Ledonitic Reklám 
Ismerjen meg a világ

Nigella Lawson: Citromos tejberizs

 

p1080911-1.jpg

 

A mai ebéd volt. Előre féltem, hogy mivel ez nem megszórható mindenféle édes-cukros izével, ezért öcséméknek nem fog ízleni... Csalódnom kellett.:) Félidőben a kóstolásra odanyújtott fakanál vissza lett rántva és alaposan le lett takarítva.
Sietni kellett, így a langyos tejberizsbe kevertem a tejszínhabot. Nem lett az igazi, ki kellett volna hűteni rendesen.
De annyira finom lett, hogy az öcsémék kétszer repetáztak, a fotóhoz elmentett kisadag is egyszer csak eltűnt a hűtőből...
Az eredeti recept:
10 dkg rizs
2 citrom lereszelt héja
1 l tej
3 evőkanál kristálycukor
1 citrom leve
2,5 dl tejszín
citromolaj
A helyettesített változat, nem desszertként,hanem ebédként, kb 3 főre:
25 dkg rizs
1 l tej
2,5 dl víz (féltem, hogy a tej magában odaég)
1 citrom lereszelt héja
4 evőkanál kristálycukor
1 citrom leve
2,5 dl tejszín, citromolaj helyett egy kupaknyi citromlével felverve

A rizst a tejjel, a citromhéjjal együtt felforralom, majd a legkisebb lángon főzöm tovább kb 40 percig sűrű kevergetés mellett. Ennyi idő alatt megpuhul a rizs és felszívja a tej nagyját. A tűzről lehúzva hozzákeverem a cukrot, majd kicsit később a citromlevet is. Ha kihűlt, mehet a tejszínhab.

Krémesebb a szokásos tejberizsünknél, és mennyeien citromos! Nem igényel semmi mást, esetleg némi savanykás gyümölcsöt...

 

 

 

 

Nigella Lawson: Indiai fűszeres sültkrumpli

 

 

 

Hozzávalók 2-3 személyre

500 g krumpli hámozva

15 ml olaj

1 teáskanál kurkuma

fél teáskanál édesköménymag

fél teáskanál köménymag

fél teáskanál feketekömény

fél teáskanál mustármag

negyed teáskanál cayenne bors (vagy chilipor)

4-5 gerezd fokhagyma (hámozatlanul hagyva)

negyed fej lilahagyma aprítva

pár facsarásnyi citromlé ízlés szerint

 

Elkészítés

Előmelegítettem a sütőt 200 C-ra.

A krumplit felkockázzuk, és beletesszük egy öblösebb tálba. Hozzáadjuk a fűszereket a lilahagymát a citromlé kivételével. Az olajjal együtt jól összeforgatjuk, és egy akkora tepsire tesszük, hogy egy sorban elférjenek a krumpliszemek. A sütő középső rácsán 1 óra alatt pirosra, ropogósra sütjük.

A sütőből kivéve, megsózzuk, rászórjuk a lilahagymát és meglocsoljuk citromlével.

 

 

 

Nigella Lawson:Guinness-torta 2., fehércsokis ribizliöntettel

 

 Hozzávalók a tésztához:
 – 25 dkg vaj
 – 20 dkg cukor (az eredeti receptben 25 dkg)
 – 1 kávéskanál vaníliakivonat
 – 2 tojás
 – egy dl tejszín és 2 dl tejföl (az eredeti receptben 3 dl tejföl)
 – 2,5 dl Chimay sör (az eredeti receptben Guinness)
 – 28 dkg liszt
 – 2 kávéskanál sütőpor és egy nagy csipet szódabikarbóna (az eredeti receptben 2,5 kávéskanál szódabikarbóna)
 – 70 g holland kakaó (az eredeti receptben 75 gramm)
 – egy csipet só
 – 10 dkg étcsoki (nem szerepel az eredeti receptben)

Ezeket előkészítettem, a sütőt bekapcsoltam 180 fokra. Az Andival hosszasan tanácskoztam, hogy mekkora a tortaformája, azóta is várom a pontos választ:) Én mindenesetre úgy döntöttem, hogy a legnagyobb, 28 cm-es tortaformámat fogom használni, szerintem jó választás volt, pont azt a magasságot kaptam, amire vágytam, alacsonyabban túlzottan kiszáradt volna a tészta, kisebb formában pedig túl magas lett volna.
A formát kipapíroztam (és nem vajazok semmit). Éveken át lelkesen rajzolgattam körbe a tortaformát, és vagdostam szép köröket a sütőpapírból, míg meg nem láttam valahol az alábbi módszert: Egy darab sütőpapírt letépünk/levágunk, ráfektetjük a kapcsos tortaforma aljára, és rápattintjuk a karimát:


Fél perc az egész, remek, nem?
Jöhetett a tészta összeállítása.
A puha vajat és a cukrot robotgéppel habosra kevertem. Hozzáadtam a vaníliakivonatot és egyesével jól beledolgoztam az egész tojásokat. Továbbra is a robotgépet használva, több adagban hozzákevertem a tejszínt és a tejfölt, a végén pedig a sört.
Egy másik tálban összekevertem a lisztet, sót, sütőport és a kakaót, és ezt is hozzákevertem a vajas-sörös-tojásos masszához.
Az étcsokit megolvasztottam, és ezt is hozzáadtam a tésztához. Nagyon kellemes állagú, sűrű, éppen nem folyós lett. A tetejét kicsit elegyengettem, itt csak a fényképezéshez hagytam meg a taréjkákat, hogy látszódjék az állaga.

Mehetett az előmelegített sütőbe, középső rácsra.
45-60 perc a sütési ideje, kb. A legtöbb kevert tésztát ilyenkor lehet elrontani, nem szabad túlsütni, mert száraz, fűrészporszerű lesz. Egy ilyen magas, alapvetően nem krémes tortánál garantáltan megfulladunk, ha nem vesszük ki a sütőből a kellő időben. Nyers meg ne maradjon, mert az nagyon gáz. Szerintem az első félórában ne nyitogassuk az ajtót, csak gyönyörködjünk benne, hogy milyen szépen emelkedik, illetve sírdogáljunk, mint én, hogy nagyon repedezik. Utána már legyünk résen. Ha már jónak látjuk, akkor három segítséget vehetünk igénybe a döntéshez:): a) kicsit mozgassuk meg a formát, ha még lötyög a cucc, remeg nagyon a teteje, akkor még biztosan nem jó. b) tűpróba. valami alkalmas eszközzel (bambuszpálcika, kötőtű, evőpálcika, kicsi kés, stb.) böködjük meg a közepét, ha tisztán húzzuk ki, akkor már jó. c) és bevethetjük a szaglásunkat is, amikor már kezd kicsit pirulni valamelyik széle, és elárasztja a konyhát az a finom süteményillat, akkor már valószínűleg jó lesz. Ha nem tudunk dönteni, akkor nyugodtan vegyük ki a sütőből (de ne az első fél órában!), és vizsgáljuk meg tüzetesebben:) És ha dönteni kell, akkor inkább legyen egy kicsit nyers, mint túlsült, legalábbis az én ízlésem szerint:)
Nekem azt sikerült előállítani:
-
Fogalmam sincs, mitől lett ennyire repedezett, az eredeti receptet nem változtattam meg lényegileg (az Andién egy darab repedés sincs!). A fényképen jól látszik, hogy nem csak kis bébirepedésekről van szó, hanem teljesen az aljáig felhasadozott, szóval rettenetesen nézett ki. Kitöröltem a könnyeket a szememből, de nem fordítottam rögtön a kukába, mert úgysem lett volna már időm másikat csinálni, meg eléggé drágálltam az összetevőit is, gondoltam, majd szépen hűl, és majd csak lesz vele valami. Félretettem, és nagyon odafigyeltem, hogy nehogy csináljak vele valamit, nehogy levegyem a karimát, nehogy fejjel lefelé fordítsam, nehogy lehúzzam a sütőpapírt, szóval semmit, amit kéne, mert tutira atomjaira hullott volna az egész.
Egy óra múlva már visszatartott lélekzettel levettem róla a karimát, eddigre kicsit össze is esett:
Két lapostányér segítségével fejre fordítottam, végre lehúzhattam róla a sütőpapírt. És átfordítottam a szépséges karácsonyi tortatálamra, úgy, hogy a csúnya, repedezett teteje kerüljön alulra, és a szép, sima feneke meg felülre:

Jöhetett a krém:
Hozzávalók:
– 400 gramm krémsajt
– 4 dl tejszín
– porcukor, ízlés szerint, kb. 4-8 evőkanálnyi
– (habfix, zselatinfix, ilyesmi, ha fogyasztás előtt viszonylag sokáig kell állnia)

A hideg tejszínt kemény habbá vertem egy zacskó zselatin fixszel. A tejszínhab álltában kicsit meg tud szottyosodni, szóval ha nem rögtön fogyasztjuk a tortát, akkor érdemes valamivel kicsit megkötni a habot. Hozzáadtam a porcukrot, meg adagonként a habosra kevert krémsajtot. Ráhalmoztam a torta tetejére, kellemesen vastag réteg lett belőle. Közvetlenül tálalás előtt megszórtam fagyos ribizliszemekkel.

Fehércsokis ribizliöntet
– kb. 30 dkg fagyasztott ribizli
– 10 dkg fehér csoki
– 2-3 evőkanál cukor

A ribizlit kicsit felolvasztottam. Egy kis öntöttvas serpenyőben 2 evőkanál cukorral összerotyogtattam (ne legyen túl édes, a fehér csokitól úgyis az lesz:)). Levettem a tűzhelyről, és úgy adtam hozzá a kockákra tört fehér csokit, gyorsan kevergetve (a fehér csoki különösen utálja a nagy meleget). Külön csészében tálaltam a torta mellé.



A eredeti receptet, Nigella Lawson Feast című könyvéből.

Hírek

  • Csak időlegesen zár be Ferihegy 1
    2012-03-14 20:02:33

     

    Átköltöznek a fapadosok a kettes terminálra, leáll a tervezett cargo bázis építése is, de ígérik csak ideiglenesen.

    ferihe~1.jpg

    Ideiglenesen zárja be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes terminálját az üzemeltető Budapest Airport, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is - jelentette be a Budapest Airport szerdán. A döntést azt követően hozta meg a Budapest Airport, hogy a Malév leállása miatt felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet. A cargo-beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.

    A közlemény szerint az egyes terminál kiürítési tervét és annak ütemezését a Budapest Airport a partnerek bevonásával a következő hetekben alakítja ki.

    A repülőtéren üzletet bérlő vállalkozóknak tartott tájékoztatón kedden a döntést azzal indokolták, hogy a jelenlegi forgalomhoz elegendő egy terminál is. Szerdán a reptér dolgozói elmondták, ők úgy számolnak szeptemberig nem lesz komolyabb változás. Papírt még senki nem kapott, a Budapest Airport illetékesei csak szóban közölték a tényeket. Ott jártunkkor az 1-es terminálon kifejezetten sokan voltak, pedig az igazi "nagy üzem", a nyári menetrend még csak 2-3 hét múlva indul be.

  • MÁV: jön a nagy vonatritkítás?
    2012-02-27 13:45:31

    250px-budapest_nyugati_v43.jpg

    Tavasszal leállhat a szerelvények egytizede. Az újranyitott vonalakhoz azonban nem nyúl a vasúttársaság.

    Komoly változások jöhetnek a vasúti személyszállításban. Április elsejétől leállhat a vonatok tizede, de akár az ötöde is. Megszűnhet több, az ütemes menetrenden felüli vonat, és kitolódna az esedékes kocsi- és mozdonybeszerzések időpontja is.

    Ugyanakkor nem várható ritkítás az elővárosi viszonylatokon, és az újranyitott vonalakhoz sem nyúlnak, ugyanis politikailag ez nem lenne vállalható. Mindent egybevéve milliárdos megtakarítást remél a MÁV-Start azzal, hogy Bz motorvonatokat von ki a kisebb mellékvonalakról, amikkel pedig dízelmozdonyos vonatokat váltanának ki.

    A nemrég újranyitott mellékvonalakon a napi 5-6 vonat helyett csak két pár üzemelne. Úgy módosítják a menetrendet, hogy lesz, ahol egy motorkocsival több vonalat is kiszolgálnak. A MÁV egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

  • Külföldről kapott új szívet egy 8 éves magyar kislány
    2012-02-23 23:58:51

    otmtode0nzkx.jpg

    A kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez.

    Sikeres szívátültetést hajtottak végre kedden Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. A 8 éves kislány az első, aki Magyarországnak az Eurotransplant szervezethez történt év eleji csatlakozása révén kapott donorszervet.

    Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Eurotransplanthoz történő csatlakozásunkkal nőtt a betegek gyógyulási esélye. Az államtitkár megköszönte a műtétet végző szakembereknek, hogy Magyarországon dolgoznak. Mint fogalmazott, "ha lehetőséget kapnak a magyar szakemberek, akkor világszínvonalú teljesítményre képesek".

    Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez. Elsősorban donorszervezési kérdés volt, hogy sikerült időben megfelelő szervet találni - tette hozzá.

    A főigazgató kitért arra: ki kellett alakulnia egy megfelelő donációs kultúrának ahhoz, hogy Magyarország csatlakozhasson az Eurotransplanthoz.

    Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Irodájának igazgatója részletesen is beszámolt a szervdonáció magyarországi helyzetéről. Mint elmondta, az Eurotransplant várólistáján jelenleg 15 ezer beteg szerepel. Tavaly 11 ezren kerültek fel a listára, és 6500 műtét történt -– tette hozzá.

    Magyarországnak ugyanannyi donorszervet kell felajánlania, mint amennyit kap az Eurotransplant segítségével. Mihály Sándor közlése szerint jelenleg egy donorszív-felajánlása van Magyarországnak, ám erre egyelőre nem jelzett igényt egyetlen más tagállam sem. A szervfelajánlásoknál döntő szempont a vércsoport és a testméretbeli hasonlóság, illetve azonosság –- hangsúlyozta az igazgató.

    Kiemelte: Magyarország csatlakozásával jelentősen nőtt a szervre váró betegek túlélési esélye. Mint mondta, egy vesebetegnek átlagosan 3 évet, olykor akár 10 évet is várnia kell a donorszervre. Az Eurotransplantnál ez a várakozási idő egy év, vagyis átlagosan négyszeresére nőtt a betegek túlélési esélye - tette hozzá Mihály Sándor.

  • Berobban a tavasz az országba
    2012-02-23 23:48:50

    landscape0281.jpg

    Folytatódik az enyhülés, a hét további része is szép időt ígér. Pénteken már csaknem 20 fok várható a nyugati tájakon.

    Csütörtökön a ködösen induló reggel után - ami a Liszt Ferenc reptér forgalmát is megakasztotta – változatos időre számíthatunk. Észak, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de némi napsütésben azért bízhatunk. Itt-ott lehet kisebb eső. A délnyugati, majd később északnyugati szél megerősödik. Kora délután 6, 11, este -1, +5 fok várható.

    Pénteken szeszélyes, de alapvetően tavaszias időre van kilátás. Időnként sok lesz fölöttünk a felhő, ám záporok csak elvétve alakulnak ki. Erős nyugati szél mellett kifejezetten enyhe időre számíthatunk. A napi maximumok országszerte 10 fok fölött lesznek, de az ország nyugati területein 17-19 fok is előfordulhat.

    Szombaton is folytatódik a tavaszias idő. A többórás napsütés mellett több-kevesebb gomolyfelhő lehet, de jelentős csapadékra kicsi az esély. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A leghűvösebb órákban 2, 7, a legenyhébb napszakban 9, 15 fok lesz.

    Vasárnap aztán egy hidegfront éri el az országot. Többfelé várható eső, a hegyekben hózápor. A szél viharossá fokozódik, különösen a Dunántúlon. A hőmérséklet is visszaesik valamelyest: a legalacsonyabb értékek -2, +2, a legmagasabbak pedig 5, 9 fok között alakulnak.

  • Orbán döntötte be a Nokiát?
    2012-02-15 22:52:44

     image1328719295.jpg

    A Népszava szerint a kormányfő megakadályozhatta volna a 2300 ember elküldését.

    A lap névtelen, de megbízható forrásokból úgy tudja, a finn világcég helsinki központjának első embere hiába próbált többször is találkozni Orbán Viktorral, hogy olyan megoldásról tárgyaljanak, amellyel elkerülhető lett volna a fájdalmasan nagy létszámleépítés.

    Az informátorok szerint a Nokia-vezér a cég bérköltségekkel kapcsolatos problémáiról, a létszám megtartásának kérdéséről egyeztetett volna. A világcég első embere Magyarországra is eljött - de a miniszterelnök nem fogadta - és hiába bízott a finnországi találkozóban, mert a kormányfő váratlanul lemondta helsinki útját, fontos belpolitikai eseményekre hivatkozva.

    A Népszava ebből arra következtet, hogy a kormányfő február 7-i évértékelő beszédében, amikor a legjobb magyarországi befektetők közé sorolta a Nokiát, már tisztában lehetett a komáromi leépítési tervvel, és mintegy provokálta a cég vezérét.

    Szenvednek a beszállítók is

    A Nokia leépítése nemcsak az utcára kerülő 2300 munkásnak, hanem a komáromi gyár beszállítóinak is rosszul jön - írja az Index. A Valid Technologies, a Nokia egyik legnagyobb partnere már korábban közölte, megszünteti a komáromi ipari parkban lévő telepét. Az 1300 főt foglalkoztató cég március közepétől kezdi meg üzemegysége felszámolását, és elbocsát csaknem száznegyven főt.

  • Döntött a kormány az árfolyamgátról
    2012-02-09 12:32:50

    devizahitel-valtozasok-20110711-n.jpg

    Öt év nyugalomhoz juthatnak azok a devizahitelesek, akik nem végtörlesztettek és belépnek a rendszerbe.

    Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a devizaalapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik a belépést. Az árfolyamrögzítés 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig lehetséges.

    Az érintettek ez idő alatt svájcifrank-hitelüket 180, euróhitelüket 250, jenhitelüket pedig 2,5 forintos árfolyamon törleszthetik. A piaci és a kedvezményes árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlára kerül, ahol a részlet tőkerészére a mindenkori bankközi rátákkal megegyező mértékű kamatot kell majd fizetnie az ügyfélnek, a kamatrész pedig kamatmentesen gyűlik, utóbbi kamatát ugyanis az állam és a bankok átvállalják.

    A kormány szerdai ülésén fogadta el az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően. A javaslatot még a héten benyújtják az Országgyűlésnek. A bankok azt követően fogadják az ügyfeleket, hogy a szabályozás hatályba lépett - olvasható a szaktárca közleményében.

  • A BKV is hasonló sorsra juthat, mint a Malév?
    2012-02-06 21:56:44

    Rogán Antal szerint a BKV is hasonló sorsra juthat, mint a Malév. Mások szerint nem.

     10321429_79e479c7033d6a8f8df907b8fe46cd58_s.jpg

    Az V. kerület polgármestere, a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Rogán Antal hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: a BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, és "valószínűleg ugyanúgy egy eljárás elébe nézünk, hogyha ezt a gyakorlatot folytatjuk", mint a Malévnál. Arra utalva mondta ezt, hogy január elején az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.

    A Rogán-féle bejelentésre a Főpolgármesteri Hivatal később közleményben reagált. Ebben azt hangsúlyozták, hogy a Malév állami támogatása az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen volt. De a BKV helyzete teljesen más, nem privatizált cég, mint a Malév, hanem száz százalékig önkormányzati tulajdonú, ezért más a megítélése. A hivatal még azt is hozzátette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető módon történik.

    Az FN24 által megkérdezett szakértő szerint is teljesen jogos a BKV állami támogatása. Más EU-s országokban is támogatja az állam a közösségi közlekedést - mondta megkeresésünkre Pogátsa Zoltán közgazdász. Ez azt is jelenti, hogy véleménye szerint a BKV-nál nem állhat elő hasonló helyzet, mint a Malévnál, nem kifogásolhatja az EU budapesti közlekedési cég állami támogatását, és nem utasíthat annak visszafizetésére.

    Idevág, hogy a BKV helyzetértékeléséről szóló jelentésben is az áll: nincs olyan európai főváros, és az EU jogszabályai szerint nem is lehet, ahol a városi tömegközlekedést az állam nagy arányban ne finanszírozná, vagy a város számára ne biztosítana jelentős forrásteremtési lehetőséget.

    A rendkívüli támogatások jelenthetnek gondot?

    Rogán Antal később kiegészítette, amit reggel mondott. Az MTI-hez eljuttatott közleményében ezt írta: egyetért azzal, hogy a Malév és a BKV helyzete önmagában nem vethető össze. A tömegközlekedési szolgáltatások piaca nem versenypiac, a közvetlen állami finanszírozás nem esik a versenykorlátozás tilalma alá - fogalmazott. Az állam normatív alapon, fogyasztói árkiegészítés és veszteségfinanszírozás formájában is adhat támogatást a BKV-nak, ezen a jogcímen támogatta a közlekedési céget 140 milliárd forinttal az elmúlt két évben is - tette hozzá.

    A problémát Rogán szerint az egyszeri, rendkívüli támogatások jelenthetik, s bár ezek sem jelentenek visszafizetési kötelezettséget, a rendszertelen finanszírozás viszont gondot okozhat a BKV-t illető uniós fejlesztési támogatások elszámolásánál. A politikus közölte: ezért szükséges "világos" alapra helyezni a cég finanszírozását, így az új közszolgáltatási szerződés megkötésének továbbra is fontos eleme lesz az állami támogatás, a Fővárosi Önkormányzatnak azonban növelnie kell saját részesedését a BKV működési finanszírozásában.

  • Eltemették a Costa Concordia magyar áldozatát.
    2012-02-01 16:36:50

    A roma szokásoknak megfelelően, zeneszó mellett vettek végső búcsút Fehér Sándor hegedűművésztől a kispesti temetőben.

    227_2262358_250.jpg

    Több százan vettek részt a szertartáson. Mága Zoltán hegedűművész a zenésztársak és a család nevében mondott beszédet. Hősnek nevezte a muzsikust, utalva a túlélők beszámolóira, miszerint a zátonyra futott hajón utazó, síró gyerekeket nyugtatgatta, mentőmellényt adott rájuk, majd egy órán át segítette a mentést.

    Látta, hogy a gyermekek már biztonságban vannak, de ő még tovább segédkezett, majd hirtelen eltűnt, senki nem látta többé. "Ilyen címet, rangot senki nem akar magának, mert az önfeláldozás csak a legnemesebb lelkekből születik" – tette hozzá.

    Arról is szólt, hogy barátja már fel akart hagyni a hajókon való zenéléssel, ez lett volna az utolsó, ilyen jellegű vállalása. Tervei szerint szeptembertől az Egyesült Államokban tanult volna, hogy doktori képzésben vegyen részt, iskolát alapítson, és a magyar zenei ABC módszertanát meghonosítva oktasson kisdiákokat a tengerentúlon.

    Fehér Sándor az után vesztette életét, hogy a Costa Concordia olasz óceánjáró hajó, amelyen zenészként dolgozott, január 13-án éjjel a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigeténél sziklának ütközött, majd az oldalára fordult. A luxushajó fedélzetén 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából. Eddig 17 halottat találtak, 15 utast eltűntként tartanak számon.

  • Óceánjáró: megállapodtak az utasok kártérítéséről!
    2012-01-28 11:54:40

    Fejenként összesen tizennégyezer eurós kártérítésben részesülhetnek a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia luxushajó utasai a Costa Crociere hajótársaság és az olasz fogyasztóvédelmi egyesületek éjszaka született megállapodása szerint.

  • Búcsúzóul bekeményít a január: akár -15, -20 fok is lehet. Sapka és sál nélkül senki ne induljon útnak!
    2012-01-28 11:45:06

    imagescajrukia.jpg

    Szombaton változóan felhős, de csapadékmentes idő várható. Időnként azért a nap is ránk mosolyog. Helyenként élénkre fordul a délkeleti szél. Éjszaka a legalacsonyabb hőmérséklet -5, -10 fok között lesz, a nappali maximumok pedig -2, +2 fok körül alakulnak.Vasárnap főként a Dunántúlon lehet némi felhősödés, de ezt legfeljebb vérszegény hószállingózás kíséri majd. A keleti szél időnként megélénkül, és dermesztő hideg lesz. A leghűvösebb órákban -5, -13 fok lehet, de a csúcsértékek is csak -3, +2 fok körül alakulnak.Jövő héten rákapcsol a zimankó. Alapvetően napos, száraz időben bízhatunk, viszont sok helyen napközben sem emelkedik majd fagypont fölé a hőmérséklet. Az északkeleti országrészben akár -15, -20 fokos hideg is előfordulhat. Jelentős havazásra nincs sok esély.

  • Riasztórendszer karbantartás!
    2012-01-25 15:13:47

    Akciós akkumulátor csere csak január,február hónapban !!!

    Riasztórendszer karbantartás

    A karbantartás keretén belül átvizsgáljuk rendszerét, akkumulátorokállapotmérése, érzékelők beállítása, próba.
    Olvass tovább:

    http://riasztoszerviz.webnode.hu/

    06/30-9-426-447

     

  • Életfogytiglanra ítélték a pécsi lövöldözőt
    2012-01-25 14:26:04

    imagesca11pi96.jpg

    A hallgató 2009 november 26-án kezdett ámokfutásba a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében. Egy 19 éves diákot halálos találat ért, őt többször is megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét. Nem ő volt az egyetlen, akire a fiatal rálőtt, további három embert sebesített meg, egyiküket életveszélyesen, a másik kettőt pedig súlyosan. A lövöldöző egyébként az egyetem egyik gyógyszerészhallgatója volt. A nyomozás alatt háromezer oldalnyi iratanyag keletkezett, nyolcvan tanút hallgattak ki és féltucat szakértői véleményt szereztek be. Az ügy tárgyalása 2010 végén kezdődött.

    Az ügyészség a 25 éves fiatalt kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész szerdai perbeszédében életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

    Az ügyész úgy véli, a fiatal előre kitervelte tettét. Érvelése szerint a váldott aznap nem azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlati foglalkozás után lőni akart menni. Lövészet csak előzetes bejelentkezéssel, a lövészklub képviselőjének jelenlétében folyhat, a felügyeletet biztosító személy pedig aznap Budapesten tartózkodott. A szándékosságra utal az is, hogy a biofizikai intézetben a gyakorlati foglalkozás előtt többször megkérdezte társait, hogy itt van-e mindenki. Az ügyész rámutatott: a vádlott cselekményével sok ember életét veszélyeztette, tekintettel arra, hogy a lövöldözéskor több mint húszan voltak a teremben.

    A tanúk az esettel kapcsolatban arról számoltak be, hogy csoporttársuk kinyújtott kézzel lőtt, arca nyugodt, higgadt, ugyanakkor határozott, eltökélt volt, félelem nem látszott rajta. Az ügyész szerint a fiatalt tudatosság, célszerűség jellemezte. Utalt arra is, hogy a védelem által felkért és az eljárásba bevont budapesti szakértők súlyos fokú korlátozottságot állapítottak meg, ők következtetésüket ugyanakkor dokumentumok alapján, teoretikus alapon, a vádlott vizsgálata nélkül vonták le.

    A tárgyaláson a lövöldözésben elhunyt egyetemista jogi képviselője tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Törvényszéktől. Az ügyvéd felolvasta az áldozat családjának levelét, amelyben a hozzátartozók azt írták: sohasem tudnak megbocsátani a tettesnek, és bíznak abban, hogy élete minden egyes napján bűnhődni fog. Nem tudnak megbocsátani azoknak sem, akik mindezt megakadályozhatták volna, de nem tették. Egyben reményüket fejezték ki, hogy ilyen eset a jövőben soha senkivel nem történik meg.

    Az ügyben szerdán, az ügyész perbeszéde után ítélet született. A Pécsi Törvényszék a vádlotatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta. A fiatal eszerint legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.

  • BKV - újabb hitel vagy csőd
    2012-01-23 12:50:38

    bkv-busz.jpg

    A közgyűlés valószínűleg szerdán dönt egy kilencmilliárd forintos hitel felvételéről – mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádióban. Vitézy Dávid emlékeztetett, hogy január 27-én a BKV-nak vissza kell fizetnie kilencmilliárd forintot a hitelező bankoknak, így segítségre van szüksége.

    A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, ha a kilencmilliárd forintos átmeneti tagi hitel felvételéhez nem járulnak hozzá a fővárosi képviselők, akkor a BKV fizetésképtelenné válik. Vitézy Dávid azt mondta, bíznak a kormány segítségében, és ő is úgy látja, hogy a kabinet kidolgoz egy megfelelő megoldást. A kormány a héten dönthet az ügyben. A városvezetésnek szerdáig kellene választ kapnia, mert annak ismeretében fogadja el vagy módosítja a Fővárosi Közgyűlés a BKV számára készített tervet.

Asztali nézet