MENÜ

Ledonitic Reklám 
Ismerjen meg a világ

Hazai sztárok!

 

Túl szép, hogy igaz legyen... és valóban. Hien, a Megasztárban felbukkant vietnámi származású ifjú tehetség a verseny befejeztével máris hozzákezdhetett első önálló lemezének készítéséhez, amibe hihetetlen energiabombaként vetette bele magát. Korát meghazudtoló profizmusára a szakma legjobbjai is felfigyeltek, így közösen készítik el Hien első kislemezes dalát és videoklipjét.

 

nguyen_thanh_hien_04.jpg

 

Túl szép címmel elkészült Hien első kislemezes debütáló dala a Korál együttes dobosának, Dorozsmai Péternek a stúdiójában. A fiatalosan huncut és rendkívül energikus dal olyan szerzőpáros munkája, akikre a szakma és a közönség is évek óta különös figyelmet fordít. A dal a United együttes billentyűsének, Romhányi Áronnak (www.romhanyi.net) a szerzeménye a dalszöveg pedig a többszörösen arany- és platinalemezes és számos szakmai elismeréssel kitüntetett Szabó Ági szövegírónak (www.szaboagi.hu) tollából származik.
A dal hangulatához és Hien bájos egyéniségéhez megálmodott klip is koprodukcióban készül Nánási Pál fotográfussal és a videografikák virtuózával, Bajkov Valentinnel. A profi stáb munkáját látványvilágában különleges ruhaköltemények fokozzák, hiszen Hien a külön számára tervezett ruhákban fog a kamerák előtt dalra fakadni. A Vietnámban élő, magyar származású tehetséges divattervező Gen Lehn, kizárólag selyemből alkotott ruhakompozícióit öltheti magára az elbűvölő ifjú hölgy, aki rendkívül izgatottan áll a rá váró feladatok elé. Az ősszel megjelenő nagylemezén számos műfajban szeretné kipróbálni és megmutatni hangját és egyéniségét, hiszen ő maga is rengeteg zenét és énekest hallgat.
Hien magabiztosan halad a profi előadóvá válás cseppet sem akadálymentes útján, de elfoglaltságai ellenére sem feledkezik meg tanulmányairól. A főváros egyik legerősebb gimnáziumába nyert felvételt, szorgalmasan jár énekórákra a fennmaradó időben pedig szívesen fotóz.

 



Kérdés, meddig bírja még Dundika Majka életvitelét!

 

 nevtelen-1.jpg

 

Dundika eddig teljes mellszélességgel kiállt párja mellett, és azt hangoztatta: ő bizony nem akarja Majkát megváltoztatni. Kérdés, hogy meddig bírja? A két hónapos Marián apukája továbbra is éjszakázik a haverokkal és kártyázik.

- Hajni fantasztikus édesanya, aki minden erejével és figyelmével a kicsire koncentrál, anyaként éjjel-nappal maximálisan teljesít. Nyüzsgő, pörgő életet élt, de most a négy fal között tölti a nap huszonnégy óráját a kicsi miatt, míg Peti éli az ő megszokott életét. Minden elismerésem Hajnié, mert ezt nagyon kevés nő bírná. És csak bízni tudok benne, hogy nem fog összeroppanni ebben a mindennapos mókuskerékben - meséli a pár egy ismerőse.

 

 

Malekkal készíti lemezét Kocsis Tibor!

 

Zajlik az élet Kocsis Tibor körül, sorozatos fellépései mellett ugyanis elkezdett dolgozni első lemezén is.

 

 kocsis--malek.jpg


– Egyelőre nem tudok konkrét neveket mondani, hogy kikkel dolgozom majd a korongon. Egyedül Malek Miki az, aki már biztosított arról, hogy segít néhány dal erejéig. Mindenképpen szerettem volna vele dolgozni, hiszen a műsor alatt is kiderült, szívén viseli a sorsomat. Interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot, és ha hazajön, nekiláthatunk a munkának – mesélte Tibor, aki tavasznál tovább nem akar várni, mivel a nyáron már saját dalokkal szeretne turnézni.

 

– Feldolgozást nem tervezek, legfeljebb duettet korábbi vagy mostani x-faktorossal. Nem akarok csalódást okozni a közönségnek, hiszen megszerettek tőlem többfajta stílust, egyfajta érzelmi világot, és ezt tervezem a lemezen is átadni. Elsősorban romantikusabb dalok lesznek, de egy fiatalosabb, modernebb lemezt szeretnék, amin azért van egy-két olyan tempósabb szám is, amit a rádiókban is játszanak. Jó lenne, ha az első dalom március-április környékén megjelenne, már elkezdtünk ezen dolgozni, de most még minden napról napra formálódik.

 

 

Vissza a Szárokhoz

Hírek

  • Csak időlegesen zár be Ferihegy 1
    2012-03-14 20:02:33

     

    Átköltöznek a fapadosok a kettes terminálra, leáll a tervezett cargo bázis építése is, de ígérik csak ideiglenesen.

    ferihe~1.jpg

    Ideiglenesen zárja be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes terminálját az üzemeltető Budapest Airport, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is - jelentette be a Budapest Airport szerdán. A döntést azt követően hozta meg a Budapest Airport, hogy a Malév leállása miatt felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet. A cargo-beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.

    A közlemény szerint az egyes terminál kiürítési tervét és annak ütemezését a Budapest Airport a partnerek bevonásával a következő hetekben alakítja ki.

    A repülőtéren üzletet bérlő vállalkozóknak tartott tájékoztatón kedden a döntést azzal indokolták, hogy a jelenlegi forgalomhoz elegendő egy terminál is. Szerdán a reptér dolgozói elmondták, ők úgy számolnak szeptemberig nem lesz komolyabb változás. Papírt még senki nem kapott, a Budapest Airport illetékesei csak szóban közölték a tényeket. Ott jártunkkor az 1-es terminálon kifejezetten sokan voltak, pedig az igazi "nagy üzem", a nyári menetrend még csak 2-3 hét múlva indul be.

  • MÁV: jön a nagy vonatritkítás?
    2012-02-27 13:45:31

    250px-budapest_nyugati_v43.jpg

    Tavasszal leállhat a szerelvények egytizede. Az újranyitott vonalakhoz azonban nem nyúl a vasúttársaság.

    Komoly változások jöhetnek a vasúti személyszállításban. Április elsejétől leállhat a vonatok tizede, de akár az ötöde is. Megszűnhet több, az ütemes menetrenden felüli vonat, és kitolódna az esedékes kocsi- és mozdonybeszerzések időpontja is.

    Ugyanakkor nem várható ritkítás az elővárosi viszonylatokon, és az újranyitott vonalakhoz sem nyúlnak, ugyanis politikailag ez nem lenne vállalható. Mindent egybevéve milliárdos megtakarítást remél a MÁV-Start azzal, hogy Bz motorvonatokat von ki a kisebb mellékvonalakról, amikkel pedig dízelmozdonyos vonatokat váltanának ki.

    A nemrég újranyitott mellékvonalakon a napi 5-6 vonat helyett csak két pár üzemelne. Úgy módosítják a menetrendet, hogy lesz, ahol egy motorkocsival több vonalat is kiszolgálnak. A MÁV egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

  • Külföldről kapott új szívet egy 8 éves magyar kislány
    2012-02-23 23:58:51

    otmtode0nzkx.jpg

    A kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez.

    Sikeres szívátültetést hajtottak végre kedden Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. A 8 éves kislány az első, aki Magyarországnak az Eurotransplant szervezethez történt év eleji csatlakozása révén kapott donorszervet.

    Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Eurotransplanthoz történő csatlakozásunkkal nőtt a betegek gyógyulási esélye. Az államtitkár megköszönte a műtétet végző szakembereknek, hogy Magyarországon dolgoznak. Mint fogalmazott, "ha lehetőséget kapnak a magyar szakemberek, akkor világszínvonalú teljesítményre képesek".

    Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez. Elsősorban donorszervezési kérdés volt, hogy sikerült időben megfelelő szervet találni - tette hozzá.

    A főigazgató kitért arra: ki kellett alakulnia egy megfelelő donációs kultúrának ahhoz, hogy Magyarország csatlakozhasson az Eurotransplanthoz.

    Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Irodájának igazgatója részletesen is beszámolt a szervdonáció magyarországi helyzetéről. Mint elmondta, az Eurotransplant várólistáján jelenleg 15 ezer beteg szerepel. Tavaly 11 ezren kerültek fel a listára, és 6500 műtét történt -– tette hozzá.

    Magyarországnak ugyanannyi donorszervet kell felajánlania, mint amennyit kap az Eurotransplant segítségével. Mihály Sándor közlése szerint jelenleg egy donorszív-felajánlása van Magyarországnak, ám erre egyelőre nem jelzett igényt egyetlen más tagállam sem. A szervfelajánlásoknál döntő szempont a vércsoport és a testméretbeli hasonlóság, illetve azonosság –- hangsúlyozta az igazgató.

    Kiemelte: Magyarország csatlakozásával jelentősen nőtt a szervre váró betegek túlélési esélye. Mint mondta, egy vesebetegnek átlagosan 3 évet, olykor akár 10 évet is várnia kell a donorszervre. Az Eurotransplantnál ez a várakozási idő egy év, vagyis átlagosan négyszeresére nőtt a betegek túlélési esélye - tette hozzá Mihály Sándor.

  • Berobban a tavasz az országba
    2012-02-23 23:48:50

    landscape0281.jpg

    Folytatódik az enyhülés, a hét további része is szép időt ígér. Pénteken már csaknem 20 fok várható a nyugati tájakon.

    Csütörtökön a ködösen induló reggel után - ami a Liszt Ferenc reptér forgalmát is megakasztotta – változatos időre számíthatunk. Észak, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de némi napsütésben azért bízhatunk. Itt-ott lehet kisebb eső. A délnyugati, majd később északnyugati szél megerősödik. Kora délután 6, 11, este -1, +5 fok várható.

    Pénteken szeszélyes, de alapvetően tavaszias időre van kilátás. Időnként sok lesz fölöttünk a felhő, ám záporok csak elvétve alakulnak ki. Erős nyugati szél mellett kifejezetten enyhe időre számíthatunk. A napi maximumok országszerte 10 fok fölött lesznek, de az ország nyugati területein 17-19 fok is előfordulhat.

    Szombaton is folytatódik a tavaszias idő. A többórás napsütés mellett több-kevesebb gomolyfelhő lehet, de jelentős csapadékra kicsi az esély. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A leghűvösebb órákban 2, 7, a legenyhébb napszakban 9, 15 fok lesz.

    Vasárnap aztán egy hidegfront éri el az országot. Többfelé várható eső, a hegyekben hózápor. A szél viharossá fokozódik, különösen a Dunántúlon. A hőmérséklet is visszaesik valamelyest: a legalacsonyabb értékek -2, +2, a legmagasabbak pedig 5, 9 fok között alakulnak.

  • Orbán döntötte be a Nokiát?
    2012-02-15 22:52:44

     image1328719295.jpg

    A Népszava szerint a kormányfő megakadályozhatta volna a 2300 ember elküldését.

    A lap névtelen, de megbízható forrásokból úgy tudja, a finn világcég helsinki központjának első embere hiába próbált többször is találkozni Orbán Viktorral, hogy olyan megoldásról tárgyaljanak, amellyel elkerülhető lett volna a fájdalmasan nagy létszámleépítés.

    Az informátorok szerint a Nokia-vezér a cég bérköltségekkel kapcsolatos problémáiról, a létszám megtartásának kérdéséről egyeztetett volna. A világcég első embere Magyarországra is eljött - de a miniszterelnök nem fogadta - és hiába bízott a finnországi találkozóban, mert a kormányfő váratlanul lemondta helsinki útját, fontos belpolitikai eseményekre hivatkozva.

    A Népszava ebből arra következtet, hogy a kormányfő február 7-i évértékelő beszédében, amikor a legjobb magyarországi befektetők közé sorolta a Nokiát, már tisztában lehetett a komáromi leépítési tervvel, és mintegy provokálta a cég vezérét.

    Szenvednek a beszállítók is

    A Nokia leépítése nemcsak az utcára kerülő 2300 munkásnak, hanem a komáromi gyár beszállítóinak is rosszul jön - írja az Index. A Valid Technologies, a Nokia egyik legnagyobb partnere már korábban közölte, megszünteti a komáromi ipari parkban lévő telepét. Az 1300 főt foglalkoztató cég március közepétől kezdi meg üzemegysége felszámolását, és elbocsát csaknem száznegyven főt.

  • Döntött a kormány az árfolyamgátról
    2012-02-09 12:32:50

    devizahitel-valtozasok-20110711-n.jpg

    Öt év nyugalomhoz juthatnak azok a devizahitelesek, akik nem végtörlesztettek és belépnek a rendszerbe.

    Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a devizaalapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik a belépést. Az árfolyamrögzítés 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig lehetséges.

    Az érintettek ez idő alatt svájcifrank-hitelüket 180, euróhitelüket 250, jenhitelüket pedig 2,5 forintos árfolyamon törleszthetik. A piaci és a kedvezményes árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlára kerül, ahol a részlet tőkerészére a mindenkori bankközi rátákkal megegyező mértékű kamatot kell majd fizetnie az ügyfélnek, a kamatrész pedig kamatmentesen gyűlik, utóbbi kamatát ugyanis az állam és a bankok átvállalják.

    A kormány szerdai ülésén fogadta el az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően. A javaslatot még a héten benyújtják az Országgyűlésnek. A bankok azt követően fogadják az ügyfeleket, hogy a szabályozás hatályba lépett - olvasható a szaktárca közleményében.

  • A BKV is hasonló sorsra juthat, mint a Malév?
    2012-02-06 21:56:44

    Rogán Antal szerint a BKV is hasonló sorsra juthat, mint a Malév. Mások szerint nem.

     10321429_79e479c7033d6a8f8df907b8fe46cd58_s.jpg

    Az V. kerület polgármestere, a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Rogán Antal hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: a BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, és "valószínűleg ugyanúgy egy eljárás elébe nézünk, hogyha ezt a gyakorlatot folytatjuk", mint a Malévnál. Arra utalva mondta ezt, hogy január elején az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.

    A Rogán-féle bejelentésre a Főpolgármesteri Hivatal később közleményben reagált. Ebben azt hangsúlyozták, hogy a Malév állami támogatása az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen volt. De a BKV helyzete teljesen más, nem privatizált cég, mint a Malév, hanem száz százalékig önkormányzati tulajdonú, ezért más a megítélése. A hivatal még azt is hozzátette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető módon történik.

    Az FN24 által megkérdezett szakértő szerint is teljesen jogos a BKV állami támogatása. Más EU-s országokban is támogatja az állam a közösségi közlekedést - mondta megkeresésünkre Pogátsa Zoltán közgazdász. Ez azt is jelenti, hogy véleménye szerint a BKV-nál nem állhat elő hasonló helyzet, mint a Malévnál, nem kifogásolhatja az EU budapesti közlekedési cég állami támogatását, és nem utasíthat annak visszafizetésére.

    Idevág, hogy a BKV helyzetértékeléséről szóló jelentésben is az áll: nincs olyan európai főváros, és az EU jogszabályai szerint nem is lehet, ahol a városi tömegközlekedést az állam nagy arányban ne finanszírozná, vagy a város számára ne biztosítana jelentős forrásteremtési lehetőséget.

    A rendkívüli támogatások jelenthetnek gondot?

    Rogán Antal később kiegészítette, amit reggel mondott. Az MTI-hez eljuttatott közleményében ezt írta: egyetért azzal, hogy a Malév és a BKV helyzete önmagában nem vethető össze. A tömegközlekedési szolgáltatások piaca nem versenypiac, a közvetlen állami finanszírozás nem esik a versenykorlátozás tilalma alá - fogalmazott. Az állam normatív alapon, fogyasztói árkiegészítés és veszteségfinanszírozás formájában is adhat támogatást a BKV-nak, ezen a jogcímen támogatta a közlekedési céget 140 milliárd forinttal az elmúlt két évben is - tette hozzá.

    A problémát Rogán szerint az egyszeri, rendkívüli támogatások jelenthetik, s bár ezek sem jelentenek visszafizetési kötelezettséget, a rendszertelen finanszírozás viszont gondot okozhat a BKV-t illető uniós fejlesztési támogatások elszámolásánál. A politikus közölte: ezért szükséges "világos" alapra helyezni a cég finanszírozását, így az új közszolgáltatási szerződés megkötésének továbbra is fontos eleme lesz az állami támogatás, a Fővárosi Önkormányzatnak azonban növelnie kell saját részesedését a BKV működési finanszírozásában.

  • Eltemették a Costa Concordia magyar áldozatát.
    2012-02-01 16:36:50

    A roma szokásoknak megfelelően, zeneszó mellett vettek végső búcsút Fehér Sándor hegedűművésztől a kispesti temetőben.

    227_2262358_250.jpg

    Több százan vettek részt a szertartáson. Mága Zoltán hegedűművész a zenésztársak és a család nevében mondott beszédet. Hősnek nevezte a muzsikust, utalva a túlélők beszámolóira, miszerint a zátonyra futott hajón utazó, síró gyerekeket nyugtatgatta, mentőmellényt adott rájuk, majd egy órán át segítette a mentést.

    Látta, hogy a gyermekek már biztonságban vannak, de ő még tovább segédkezett, majd hirtelen eltűnt, senki nem látta többé. "Ilyen címet, rangot senki nem akar magának, mert az önfeláldozás csak a legnemesebb lelkekből születik" – tette hozzá.

    Arról is szólt, hogy barátja már fel akart hagyni a hajókon való zenéléssel, ez lett volna az utolsó, ilyen jellegű vállalása. Tervei szerint szeptembertől az Egyesült Államokban tanult volna, hogy doktori képzésben vegyen részt, iskolát alapítson, és a magyar zenei ABC módszertanát meghonosítva oktasson kisdiákokat a tengerentúlon.

    Fehér Sándor az után vesztette életét, hogy a Costa Concordia olasz óceánjáró hajó, amelyen zenészként dolgozott, január 13-án éjjel a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigeténél sziklának ütközött, majd az oldalára fordult. A luxushajó fedélzetén 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából. Eddig 17 halottat találtak, 15 utast eltűntként tartanak számon.

  • Óceánjáró: megállapodtak az utasok kártérítéséről!
    2012-01-28 11:54:40

    Fejenként összesen tizennégyezer eurós kártérítésben részesülhetnek a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia luxushajó utasai a Costa Crociere hajótársaság és az olasz fogyasztóvédelmi egyesületek éjszaka született megállapodása szerint.

  • Búcsúzóul bekeményít a január: akár -15, -20 fok is lehet. Sapka és sál nélkül senki ne induljon útnak!
    2012-01-28 11:45:06

    imagescajrukia.jpg

    Szombaton változóan felhős, de csapadékmentes idő várható. Időnként azért a nap is ránk mosolyog. Helyenként élénkre fordul a délkeleti szél. Éjszaka a legalacsonyabb hőmérséklet -5, -10 fok között lesz, a nappali maximumok pedig -2, +2 fok körül alakulnak.Vasárnap főként a Dunántúlon lehet némi felhősödés, de ezt legfeljebb vérszegény hószállingózás kíséri majd. A keleti szél időnként megélénkül, és dermesztő hideg lesz. A leghűvösebb órákban -5, -13 fok lehet, de a csúcsértékek is csak -3, +2 fok körül alakulnak.Jövő héten rákapcsol a zimankó. Alapvetően napos, száraz időben bízhatunk, viszont sok helyen napközben sem emelkedik majd fagypont fölé a hőmérséklet. Az északkeleti országrészben akár -15, -20 fokos hideg is előfordulhat. Jelentős havazásra nincs sok esély.

  • Riasztórendszer karbantartás!
    2012-01-25 15:13:47

    Akciós akkumulátor csere csak január,február hónapban !!!

    Riasztórendszer karbantartás

    A karbantartás keretén belül átvizsgáljuk rendszerét, akkumulátorokállapotmérése, érzékelők beállítása, próba.
    Olvass tovább:

    http://riasztoszerviz.webnode.hu/

    06/30-9-426-447

     

  • Életfogytiglanra ítélték a pécsi lövöldözőt
    2012-01-25 14:26:04

    imagesca11pi96.jpg

    A hallgató 2009 november 26-án kezdett ámokfutásba a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében. Egy 19 éves diákot halálos találat ért, őt többször is megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét. Nem ő volt az egyetlen, akire a fiatal rálőtt, további három embert sebesített meg, egyiküket életveszélyesen, a másik kettőt pedig súlyosan. A lövöldöző egyébként az egyetem egyik gyógyszerészhallgatója volt. A nyomozás alatt háromezer oldalnyi iratanyag keletkezett, nyolcvan tanút hallgattak ki és féltucat szakértői véleményt szereztek be. Az ügy tárgyalása 2010 végén kezdődött.

    Az ügyészség a 25 éves fiatalt kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész szerdai perbeszédében életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

    Az ügyész úgy véli, a fiatal előre kitervelte tettét. Érvelése szerint a váldott aznap nem azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlati foglalkozás után lőni akart menni. Lövészet csak előzetes bejelentkezéssel, a lövészklub képviselőjének jelenlétében folyhat, a felügyeletet biztosító személy pedig aznap Budapesten tartózkodott. A szándékosságra utal az is, hogy a biofizikai intézetben a gyakorlati foglalkozás előtt többször megkérdezte társait, hogy itt van-e mindenki. Az ügyész rámutatott: a vádlott cselekményével sok ember életét veszélyeztette, tekintettel arra, hogy a lövöldözéskor több mint húszan voltak a teremben.

    A tanúk az esettel kapcsolatban arról számoltak be, hogy csoporttársuk kinyújtott kézzel lőtt, arca nyugodt, higgadt, ugyanakkor határozott, eltökélt volt, félelem nem látszott rajta. Az ügyész szerint a fiatalt tudatosság, célszerűség jellemezte. Utalt arra is, hogy a védelem által felkért és az eljárásba bevont budapesti szakértők súlyos fokú korlátozottságot állapítottak meg, ők következtetésüket ugyanakkor dokumentumok alapján, teoretikus alapon, a vádlott vizsgálata nélkül vonták le.

    A tárgyaláson a lövöldözésben elhunyt egyetemista jogi képviselője tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Törvényszéktől. Az ügyvéd felolvasta az áldozat családjának levelét, amelyben a hozzátartozók azt írták: sohasem tudnak megbocsátani a tettesnek, és bíznak abban, hogy élete minden egyes napján bűnhődni fog. Nem tudnak megbocsátani azoknak sem, akik mindezt megakadályozhatták volna, de nem tették. Egyben reményüket fejezték ki, hogy ilyen eset a jövőben soha senkivel nem történik meg.

    Az ügyben szerdán, az ügyész perbeszéde után ítélet született. A Pécsi Törvényszék a vádlotatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta. A fiatal eszerint legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.

  • BKV - újabb hitel vagy csőd
    2012-01-23 12:50:38

    bkv-busz.jpg

    A közgyűlés valószínűleg szerdán dönt egy kilencmilliárd forintos hitel felvételéről – mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádióban. Vitézy Dávid emlékeztetett, hogy január 27-én a BKV-nak vissza kell fizetnie kilencmilliárd forintot a hitelező bankoknak, így segítségre van szüksége.

    A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, ha a kilencmilliárd forintos átmeneti tagi hitel felvételéhez nem járulnak hozzá a fővárosi képviselők, akkor a BKV fizetésképtelenné válik. Vitézy Dávid azt mondta, bíznak a kormány segítségében, és ő is úgy látja, hogy a kabinet kidolgoz egy megfelelő megoldást. A kormány a héten dönthet az ügyben. A városvezetésnek szerdáig kellene választ kapnia, mert annak ismeretében fogadja el vagy módosítja a Fővárosi Közgyűlés a BKV számára készített tervet.

Asztali nézet